Egészséges Száj Napja- Segédlet Fogorvosoknak (is)
A WHO döntése szerint az Egészséges Száj Napja március 20.-ra esik. Ilyenkor a Magyar Fogorvosok Egyesülete az Országos Szakfelügyelettel, a Magyar Orvosi Kamara Fogorvosi Tagozatával, valamint a Fogorvostudományi Karokkal együtt, közös szervezésben a fogorvos kollégák, a dentálhigiénikusok, és a klinikai fogászati higiénikusok fokozott prevenciós tevékenységet fejtenek ki.
Prevenciós fegyvertárunkat ki kell egészítenünk a modern eszközök és lehetőségek alkalmazásával. A média használata mellett támaszkodnunk kell a közösségi média nyújtotta lehetőségekre. Vannak generációk, akiket kizárólag ezekkel az eszközökkel tudunk elérni. Az új eszközök, módszerek közül kiemelkedően fontos a telemedicína lehetőségeinek kiaknázása.
Összefoglalva tehát arra kérjük a magyarországi fogorvos-társadalmat, hogy példamutatóan vegyenek részt prevenciós rendezvényeinken önállóan is támogatva törekvéseinket!
A Magyar Fogorvosok Egyesülete segítséget ajánl kollégái számára.
Kísérje figyelemmel a Magyar Fogorvosok Egyesületének Facebook-oldalát, valamint Instagram oldalunkat a most következő időszakban, március 20.-ig, és megosztásokkal Tegyünk együtt Szép Mosollyal az Ép Testért!
Az MFE facebook-oldalának kedvelésével és követésével március 20.-ig talál figyelemfelkeltő üzeneteket, melyek webes terjesztésével a fokozottabban jelen lévő „digitális világ” figyelmét közösen hívhatjuk fel a szép mosoly és az egészséges test fontosságára.
Összefoglalásképpen, mit tehet ezen célból?
- Kövesse az MFE facebook oldalát, és Instagram oldalát, és megosztásokkal segítse az üzenetek terjedését! Megosztásaiban használja a #MFEHDA, #WOHD24, #HappyMouth #-eket, és jelölje meg fogorvos ismerőseit, tanítványait, hogy a posztok minél szélesebb körben láthatóak legyenek!
- Március 20.-ához közeledve cserélje le Ön is Facebook borítóképét az alább letölthető képek egyikére, így ebben az időszakban még inkább figyelemfelkeltő lesz. A képet az MFE facebook-oldalán kép formátumban is megtalálja!
- Látogasson el az FDI WOHD weboldalára, ahol angolul és számos más nyelven válogathat az egészséges száj napjára tervezett anyagok közül: ezeket letöltve szabadon használhatja rendelőjében, weboldalán, a közösségi médiában az Ön által választott nyelven
- Egy perc alatt hozza létre saját fotójával keretezett mosolyát az FDI online alkalmazásával, majd ossza meg a közösségi média felületein! Ösztönözze ismerőseit ugyanerre!
- Látogassa meg ezt az oldalt (MFE weboldala) alkalmanként, és töltse le a magyar nyelvű figyelemfelkeltő anyagainkat, azokat folyamatosan bővítjük!
Itt találhat és kimásolhat készre fogalmazott poszt szövegeket, melyeket gyorsan közzé tehet közösségi média felületein! Ezeket pdf-ben is megtalálja a lenti, letölthető csatolmányok között, abból kimásolva az emoticonok is talán megmaradnak.
- Mi is az, hogy #szépmosoly? Ez a kifejezés rengeteg nagyszerű dolgot jelenthet, azonban idén az Egészséges Száj Világnapjának központi témája az általános jóllét és az egészséges száj közötti kapcsolat; mert szép mosollyal tehetsz az ép testért! További hasznos, magyar nyelvű információkért kattints a linkre. https://www.mfe-hda.hu/ worldoralhealthday.org #MFEHDA #WOHD24 #HappyMouth
- Légy részese az Egészséges Száj Világnapjának és csatlakozz a sikáld és riszáld (#BrushandBoogie) mozgalomhoz! Ragadd meg a fogkeféd és fogkrémed, kapcsold be a kedvenc zenéd, és moss fogat ritmusra! Próbáld ki a mozgalomhoz készült filtert az alábbi angol nyelvű oldalon! worldoralhealthday.org #MFEHDA #WOHD24 #HappyMouth
- Lehetsz egészséges megfelelő szájápolási rutin nélkül? A válasz: NEM. A száj megfelelő egészségének fenntartása ugyanis kulcsfontosságú szerepet játszik az általános jóllét megőrzésében. A legtöbb szájüregi megbetegedés megelőzhető lenne a helyes szájápolási szokások kialakításával. Az idei Egészséges Száj Világnapján tájékozódj, tedd meg az első lépéseket egészséged érdekében és közben terjeszd az idei év üzenetét: szép mosollyal az ép testért! worldoralhealthday.org #MFEHDA #WOHD24 #HappyMouth
- Szeretnénk nektek bemutatni a város legújabb fogorvosát, FogmosHódot! Csatlakozz hozzánk és terjesszük együtt az idei év mottóját: szép mosollyal az ép testért! worldoralhealthday.org #MFEHDA #WOHD24 #HappyMouth
- Láttátok már a Szép mosollyal az ép testért című filmet? Megjelent, úgyhogy le ne maradjatok róla! A film főszereplője FogmosHód, aki elkalauzol Benneteket az egészséges száj rejtelmeibe. Készen álltok? Fények, kamera, CSAPÓ! worldoralhealthday.org #MFEHDA #WOHD24 #HappyMouth
- Mindenkinek joga van a szép mosolyhoz és az egészséges száj megőrzéséhez szükséges ismeretekhez. Ezért minden évben, március 20-án összegyűlünk és felhívjuk a figyelmet a megfelelő szájápolás fontosságára. Ti mit fogtok tenni az Egészséges Száj Világnapjáért? Osszátok meg terveiteket és tegyünk azért, hogy mindenkinek szép mosolya legyen! worldoralhealthday.org #MFEHDA #WOHD24 #HappyMouth
- Tudtad, hogy a #szépmosoly, vagyis az egészséges száj nélkülözhetetlen
a szív és a légzőrendszer megfelelő működéséhez
az egészséges terhességhez
és a cukorbetegség hatékony kezeléséhez?
A száj egészsége hozzájárul az egészségesebb élethez. Az Egészséges Száj Világnapján fogjunk össze és terjesszük az idei év üzenetét: szép mosollyal az ép testért! worldoralhealthday.org #MFEHDA #WOHD24 #HappyMouth
- FogmosHód imádja a faízű fagylaltot, de a betegeit mindig emlékezteti, hogy a szép mosolyhoz egészséges ételeket kell fogyasztani. Tudtad, hogy az egészséges táplálkozás nem csak a testünket, hanem az elménket is boldoggá teszi? worldoralhealthday.org #WOHD24 #HappyMouth
- Tudod, hogy mi az egyik leggyakrabban előforduló betegség a világon? Annyit elárulhatunk, hogy ez a megbetegedés megelőzhető, így az általa okozott fájdalom is elkerülhető. A helyes válasz: a #fogszuvasodás. Hívd fel a figyelmet a megelőzésre és tedd egyedivé az Egészséges Száj Világnapját. Töltsd fel fotóidat az esemény angol nyelvű oldalára, alakítsd őket inspiráló kampányanyagokká, majd oszd meg, hogy minél több emberhez eljusson az üzenetük! worldoralhealthday.org/happymouth-tool #MFEHDA #WOHD24 #HappyMouth
- Szoktál táncolni fogmosás közben? FomosHódnak a szép mosoly láttán táncolni támad kedve! A Egészséges Száj Világnapján az egészségesebb és boldogabb életért csatlakozz Te is FogmosHódhoz a sikáld és riszáld (#BrushandBoogie) kihívásban! Részletekért keresd fel az angol nyelvű weboldalt: worldoralhealthday.org/brushandboogie #WOHD24 #MFEHDA #HappyMouth
- A szájüregi megbetegedések közel 3,5 milliárd embert érintenek világszerte. A száj egészségének fenntartása és az általános egészségi állapotunk megőrzése érdekében csatlakozzatok az Egészséges Száj Világnapján FogmosHódhoz és tegyünk együtt a szép mosolyért. worldoralhealthday.org #WOHD24 #HappyMouth #MFEHDA
- A #szépmosoly nem csupán egy szlogen, hanem egy életmód, amellyel boldogabb és egészségesebb életet élhetünk. A szép mosoly olyan valami, amiért igazán érdemes tenni. A megfelelő otthoni szájápolási rutin kialakításával, a rendszeres fogorvosi ellenőrzéssel és a túlzott cukorfogyasztás elkerülésével Ti is tehettek a szép mosolyért. Ezekkel a tanácsokkal bátorítunk benneteket arra, hogy legyetek aktív részesei az Egészséges Száj Világnapjának. Töltsétek le a magyar nyelvű figyelemfelkeltő anyagainkat és csatlakozzatok hozzánk, tegyünk együtt egy egészségesebb és boldogabb életért. https://www.mfe-hda.hu/ worldoralhealthday.org #WOHD24 #HappyMouth #MFEHDA
- FogmosHód akkor a legboldogabb, ha szép mosollyal találkozik. A rendszeres fogorvosi ellenőrzés egy életen át segít szád egészségének megőrzésében, a fogszuvasodás és az ínybetegségek megelőzésében. Ti mikor voltatok utoljára fogorvosnál? worldoralhealthday.org #WOHD24 #HappyMouth #MFEHDA
- Több mint 530 millió gyermek szenved tejfogszuvasodástól, ami fájdalomhoz, fertőzésekhez, fogvesztéshez és iskolai hiányzásokhoz vezethet. Az Egészséges Száj Világnapján csatlakozzatok FogmosHódhoz, hogy felvegyük a harcot a #fogszuvasodás ellen és terjesszük az idei év üzenetét: szép mosollyal az ép testért. worldoralhealthday.org #MFEHDA #WOHD24 #HappyMouth
Az alább látható letölthető csatolmányok listájából is választhat magyar nyelvű anyagokat, melyek nyomtatva, plakátként is alkalmazhatóak akár rendelőjében.
Az alább letölthető tartalom:
- Facebook, Twitter, LinkedIn borítóképek
Facebook_borító_lila
X (Twitter)_borító_piros
LinkedIn_borító_kék
- Plakátok (A4-es vagy nagyobb mérethez megfelelőek, de közösségi médiában is használható)
plakát_fekvő_kék
plakát_álló_piros
plakát_álló_kék
hirdetés_álló_kék
Tájékoztató (A4-es méretű, pdf, némelyik két oldalas)
tájékoztató_szülőknek
tájékoztató_óvjuk
tájékoztató_gyerekként
- Facebook vagy Instagram poszt (1-4 képből álló, többféle üzenettel):
Instagram_anya (4 képből áll)
Instagram_tudtad (2 képből áll)
Instagram_teis
Instagram_necsak (3 képből áll)
Instagram_szokás (2 képből áll)
Instagram_tanács
- Kulcsfontosságú üzenet (két oldal, fekvő, Facebook posztnak kiváló)
kulcsüzenet_cukor_1 és _2 (2 képből áll)
kulcsüzenet_testiegészség_1 és _2 (2 képből áll)
kulcsüzenet_menekültek_1 és _2 (két képből áll)
kulcsüzenet_sport_1 és _2 (két képből áll)
kulcsüzenet_időskor_1 és _2 (két képből áll)
kulcsüzenet_dohány_1 és _2 (két képből áll)
gif3_erősfogak
gif8_sikáldés
gif6_hogyanlehet
- Foglalkoztató lapok, színezők (A4-álló)
foglalkoztató_1_színező
foglalkoztató_2_moziplakát
foglalkoztató_3_összeköt
foglalkoztató_4_ragyog
foglalkoztató_5_útkereső
foglalkoztató_6_különbségkereső
- Az Egészséges Száj Napja logói
logó_magyar_fehér
logó_magyar
A letölthető anyagok létrejöttéért köszönetet mondunk az FDI-nak, és a Szegedi Tudományegyetem orvos- és egészségtudományi szakfordító tolmács képzésen tanuló első éves hallgatóknak.