SymposiumSzeged 2024. április 25-27.

Áttekintés

A Magyar Fogorvosok Egyesülete 2024 tavaszán újból megrendezte a hagyományos, tavaszi szegedi nemzetközi konferenciát.

Résztvevőink 2024-ben Európa és a világ több országából érkeztek, ám ez alkalommal is a hazai közönség képviseltette magát a legnagyobb arányban. Büszkén osztjuk meg Önökkel teltházas fotóinkat: ezúttal több mint egyezer látogatója volt eseményünknek.

 

Ebben az évben újítással jelentkeztünk a kiállítótéren: 43 cég 36 kiállítását egy nagy területre, a rendezvényközpont átriumába helyeztük. A cégek meglátogatása és termékeik megtekintése, kipróbálása szakemberek és hallgatók igényeit egyaránt kiszolgálta.  Támogatóink idén több mint 28 ajándékcsomagot, szolgáltatást, képzést ajánlottak fel a konferencia réztvevőinek, melyeket egy sorsolás után vehettek át a nyertesek.

 

A kiállítókak is köszönhető kiváló kapcsolatépítés és önfejlesztés mellett a konferencia résztvevői szegedi professzorunk festménykiállításának megnyitóját is megtekinthették.

 

A csütörtöki nap

A szakmai program első napján, április 27-én 2024-ban második alkalommal tartalmazott programunk egy egésznapos továbbképzést fogászati asszisztensek, dentálhigiénikusok számára, a második dentálhigiénikus szimpózium elméleti és gyakorlati részén is csordulásig telt termek várták a képzésen résztvevőket.

 

A csütörtöki programra regisztrált mintegy kétszáz kolléga három nemzetközi és egy magyar előadótól hallhatott a Magyarországon feltörekvő szakma sajátosságairól. Az asszisztensek egynapos programjának részeként 50 fő gyakorlati, hands-on továbbképzésben is bővíthette készségeit.

 

Április 27-e délutánján 25 fő fogorvos is részt vett hands-on képzésen: A Svájcból érkező Sculean professzor segítette továbbképzésüket a berni koncepcióval a fogak és implantátumok lágyrészdefektusainak kezelésében.

 

A pénteki nap

Pénteken a konferencia megnyitóján a Bolgár Fogorvosok Egyesületének képviseletében a fogászat világszervezetének, az FDI-nak megválasztott elnöke Prof. Nikolai Sharkov, az SZTE nevében Prof. Szabó Gábor, a szegedi Fogorvostudományi Kar képviseletében Dr. Baráth Zoltán dékán köszöntötte a konferencia résztvevőit.

 

A pénteki nap programjában a Magyar Fogorvosok Egyesületének több eseménye is helyt kapott, melyekről az MFE weboldalán is olvashatnak:

És végül de nem utolsó sorban, a pénteki estén volt az elegáns gálavacsora, ahol az előadók, a cégek képviselői és a résztvevők oldott hangulatban folytathatták a kapcsolatépítést.

 

A szombati nap

A konferencia utolsó napján még négy kiváló előadót hallhatott a közönség, melynek köszönhetően a legutolsó előadásig megteltek a sorok nézőkkel.

Ezen a napon volt Prof. Sonkodi István „Gandhi Országában” című festménykiállításának megnyitója is, melyet az indiai Sunita Gupta professzor asszony nyitott meg beszédével.

 

A konferencia Facebook-oldalán és weboldalán megtekinthetik az eseményen készült fotók galériáit és összefoglaló videónkat is láthatják.

Várjuk Önöket 2025-ben is Szegeden!

 

magyar