Az MFE elnök Ugandában

Prof. Dr. Nagy Katalin MFE elnök ugandai útjáról

 

Korábbi hazai és erdélyi önkéntes szűrési munkáit követően 2024. január-februárjában a Magyar Fogorvosok Egyesületének elnöke, Nagy Katalin professzor asszony másfél hetet töltött a közép-afrikai Ugandában.  Látogatása során, melyet teljes mértékig saját maga finanszírozott, egy konferencián adott elő, egyeztetett az ugandai fogorvosok egyesületével és a rászorulók fogászati kezelésében nyújtott munkával segítette a kanadai Build Your Smile Fondation munkáját.

 

Elnök asszony beszámolója szerint ezúttal töltött eddigi utazásai közül a leghosszabb időt az úton. Az ország mélyére eljutni a repülőtérről mintegy 12 órába telt, és napjai során több, távoli, csupán nehezen járható földutakon át elérhető helyszínen kezelte a rászorulókat. A munka néha embert próbáló volt, az állítható fogorvosi székek hiánya is megnehezítette a páciensekhez való könnyű hozzáférést.

Elnök asszony ezen távoli, csodálatos tájakon is megragadta a lehetőséget, hogy országunk és az MFE konferenciája, a SymposiumSzeged hírét vigye.

A szervező Build Your Smile Foundation a kezelésekhez szükséges anyagokat és eszközöket Kanadából vitte magával az afrikai országba. A csapatot Dr. Izchak Barzilay, az alapítvány megálmodója vezette, aki személyesen már nem először vesz részt hasonló kezdeményezésben.

Ha Ön is részt venne hasonló kezdeményezésben, vagy akár csak anyagilag támogatná a kanadai alapítvány munkáját, ezen a weboldalon tájékozódhat  https://bysdf.org/ és ide írhat érdeklődő üzenetet: info@buildyoursmile.org

magyar