Búcsú Dr. Pataky Leventétől

Búcsú Dr. Pataky Leventétől

 

Tisztelt gyászoló Család, Barátaim!

 

 

Az elmúlt év december 24-én elhunyt Dr. Pataky Levente egyetemi adjunktus. Személyében egy újabb 68-ast vesztettünk el. De mit is jelent ez a jelölés, melyet csupán a beavatottak ismernek, használnak? 1968. Ez a szám egy évet jelöl, amikor Levente mintegy 138 évfolyamtársával együtt – köztük velem is - a Budapesti Orvostudományi Egyetem Fogorvostudományi Karán megszerezte fogorvosdoktori diplomáját.

 

Nem volt, s jószerivel már nem is lesz köztünk híresen kiemelkedő ember: pályaelhagyó diplomásként szakíró vagy költő, festő, színész, feltaláló vagy éppen neves politikus. A 68-as évfolyam nagysága összetartásában, egymásra való odafigyelésében, egységességében van. Nagy dolog ez, nagy érték, ma különösen, amikor ki-ki zajos közösségben, felületes kapcsolatokkal terhelten, de valójában befelé fordulva, magányosan tölti napjait.

 

De hogyan is kezdődött?

 

Leventével 1963-ban találkoztam, az egyetemi évnyitón. Akkoriban enyhült az egyetemi autonómiát is semmibe vevő vörös szorítás, s végre ismét számított a valós felvételi teljesítmény. Bekerültek az évfolyamra az osztályidegen származásúak, a csendőrunokák, a kitelepített szülők gyermekei, az egyházi iskolások sok-sok éven át eltanácsolt, év vesztes „öreg” pályázói. Egy mondatban: színes évfolyam volt a 68-as.

 

Érettségi után Levente is dolgozott. A János kórház prosecturáján volt boncsegéd. Az ott szerzett ismeretei szerettették meg vele az első-másodévesek mumustárgyát, az anatómiát. Nem csak szerette, de tudta is. Diákkörösként nyertes pályázatot írt. Mi többiek tátottuk a szájunkat, irigyeltük. Hamarosan emblematikus tagjává vált az évfolyamnak. Magja, hangadója a majdani hatvannyolcasoknak. Csapódtak hozzá az évfolyamtársak. Volt együtt tanulás, közös vizsgák, bulizás, de fontos volt a közös kártya is. Az együttlét, az egyetemi dolgok megbeszélésének háttéralibije.

 

Gyorsan elszálltak a diákévek, szétszóródtunk az országban, világban, fogorvosként dolgozni kezdtünk. Levente a VII. kerületi rendelő endodoncia, közérthetőbben gyökérkezelő osztályán tett szert nagy gyakorlatra. Ennek a beavatkozásnak alapja a röntgenfelvétel készítése, s a jó röntgendiagnózis.  Hamarosan mindezek mestere lett. Elképesztő gyakorlatra tett szert. Segítségét kérve nem egyszer lenyűgözve bámultam, hogy mi mindent olvas le egy-egy akkoriban csak két dimenzióban elérhető panoráma felvételről. Mert Ö már akkor 3 dimenzióban gondolkozott. Nevéhez fűződik a DMFR, azaz a Dento-Maxillo-Faciális Radiólógiai társaság megalapítása. Ez kis terület a fogászaton belül. Levente elnökletével a tagságot eleinte csak az összetartó 68-asok alkották. Később sor került Levente másik specialitásával, az endodonciával foglalkozó szakemberekkel közös kongresszus szervezésére Ráckevén. A szakmai tartalom, a helyszín, valamint a kapcsolt programok megválasztása, színvonala oly szerencsés volt, - köszönhetően a hatvannyolcasok érdeklődésének is – hogy a későbbiekben a közös kongresszus ugyanott, hagyományként többször is megismétlődött.

 

Levente 3 térben való gondolkodásának ugyancsak példaértékű bizonyítéka volt, hogy vezetésével jelentős számú fogorvos kérte tagfelvételét a nemzetközi IADMFR társaságba is. Munkásságának eredményeként a szervezet számos kongresszusán – Olaszországban, Japánban, Koreában, Dél Afrikában - vett részt nagyszámú magyar delegált. Mi több a Nemzetközi Társaság 9. kongresszusát Levente elnökségével, s a hatvannyolcasok hathatós közreműködésével Budapesten tartotta. Nagy siker volt.

 

Időközben Pataky doktor a Semmelweis Egyetem Szájsebészetei Klinikájára, a röntgen osztályra került, egyetemi tanársegédként, majd adjunktusként. A betegellátás mellett tanított is, része volt az ifjú fogorvosnemzedékek képzésében. Diákjai szerették, s Ő is szerette hallgatóit. Oktatóként ugyancsak jelesre vizsgázott.

 

Búcsúzunk tőled Levente.  Elmentél. Elmentél az égi hatvannyolcasok táborába. Mi, az itt maradtak jószívvel gondolunk Rád. Amikor napokban a gyászhírről egy fiatalabb kollégával beszéltem, sommásan csak ennyit mondott: „Ismertem, emlékszem rá. Jó fej volt!”

 

Nyugodj békében, Levente!

 

 

Dr. Fazekas Árpád PhD, DSc

professzor emeritus