Búcsúzunk két volt csoporttársunktól

A sors kegyetlen fintora, hogy egy hónapon belül COVID, ez a kegyetlen koronás gyilkos két volt csoporttársunk életét is elragadta. Veszteség érte az 1972-ben végzett fogorvos évfolyamot és annak „J” csoportját. Először Dr. Pölöskei János távozott tőlünk november végén, majd Dr. Varga Judit december 14-én. Megrendülve és fájó szívvel búcsúzunk tőlük.      

Mindannyian 1967 szeptemberében kezdtük meg tanulmányainkat és töltöttünk el együtt öt feledhetetlen évet a diploma megszerzéséig.

 

 

 

Dr. Varga Judit  kedves csoporttársam édesanyjával élt együtt, nagyon ambiciózus, érzékeny, tanulni vágyó, színes és nagyon művelt személyiség volt. Jól és szorgalmasan tanult és végül cum laude diplomával lett fogorvos. Jól emlékszem rá, amikor mi együtt II. éves korunkban rektori pályázatot készültünk írni „A ductus  parotideus (Stenon)  korróziós anatómiája” címen. Heteket töltöttünk az Anatómiai Intézetben Csányi Károly doktor vezetése alatt a hatalmas kutya fejekkel, megkísérelni kanülálni a Stenon vezetéket, nem sok sikerrel. Végül a természet és kísérleti alanyaik enyészete vetett végett vizsgálatainknak és így nem volt sikeres első közös kutató munkánk. Végzés után Judit több helyen dolgozott, majd egy megnyert japán tanulmányút révén elkerült Japánba, ahol nem csak az országgal esett szerelembe, de megismerte későbbi gyermeke apját, akivel Budapesten kötött házasságot. Ennek gyümölcse lett egyetlen fia, aki élete végéig Judit büszkesége és szemefénye volt. Japán gyökeresen megváltoztatta Judit szakmai pályafutását, egyre jobban eltávolodott a fogorvosi praxistól és lett japán nyelvi fordító, tolmács és idegenvezető. Csak nagyon kevesen uralták úgy ezt a nehéz nyelvet és írásrendszert mint Judit. A 2010-es évek után egészsége fokozatosan romlott és végül egy krónikus osztály betegeként kapta meg a COVID fertőzést, amely az amúgy is gyenge szervezetét napok alatt legyűrte. Bár elszakadt első hivatásától, emlékét, mint a J/3 csoport egyik legszínesebb tagját örökre megőrizzük szívünkben.

Judit, nyugodjál békében!

 

 

Dr. Pölöskei János barátom, kedves kollégám és egy ideig páciensem halála nagyon megrendített. János, akit mindenki csak „Pölös”-nek hívott csoportunk egyik legkedvesebb, legbarátibb tagja volt. Mindenki szerette és talán nem volt olyan évfolyamtársunk, akivel ne lett volna jó viszonyban. Tantermi előadás szünetekben, vagy a padon az Anatómia Intézet kertjében sokat beszélgettünk. Akkor még mindenki járt előadásra és a szünetekben beszélgettünk és nem SMS útján értekeztünk, mint ahogyan ma szokás. Nagyon jó közösség voltunk. János nem volt szálfa termetű, sok csoporttársa majd egy fejjel magasodott fölé, de ez őt soha nem zavarta, sőt talán ezért is volt csoportunk kedves és kedvelt „Benjaminja”.
Ő is jól tanult „cum laude” végzett. Végzés után többször találkoztam vele a Kiegészítő Parancsnokságokon, ahol mindkettőnket, korábbi gyermek-betegségünk miatt első menetben alkalmatlannak találtak. De végül 1973 májusában kaptunk egy utolsó behívót a Központi Honvéd Korház felülvizsgáló orvosához, ahol az orvos százados elég nyersen közölte velünk (a lógosokkal), hogy ha tudunk fogorvosként dolgozni, akkor minket is elvisznek katonának, nincs apelláta. Végül Jánost behívták, rólam (szerencsére) örökre megfeledkezett a HM. Azonban ez a véletlen, hogy János barátomat behívták, egész életére meghatározó lett, hiszen végül hivatásának választotta az aktív katonai szolgálatot  és magas rangban, mint a HM fogorvosa és szaktanácsadója fejezte be aktív katonaorvosi karrierét. Kiváló munkájáért több magas katonai kitüntetésben is részesült. Megszerezte a szájsebész szakvizsgát és 1985-től a győri  Petz Aladár Megyei Oktató  Kórház főorvosa lett, majd ismételten egyre magasabb rangban a HM szájsebészeként dolgozott. Szerette a vidéki életet és ennek is köszönhető, hogy 2007-ben egy kis  Nyugat–dunántúli  faluban, Sokorópátkán  fogorvosi rendelőt nyitott, ahol feleségével együtt praktizált. Sokszor találkozhattam Jánossal továbbképzéseken, kongresszusokon és egy ideig parodontális panaszai miatt páciensként is találkoztunk. Nagyon mély érzésű, hívő, Isten-tisztelő ember volt, és a falu közösségének meghatározó személyisége lett. A sors kegyetlensége, hogy kezelés közben egyik betegétől kapta el a fertőzést, amely végül leküzdötte szervezetét. Mivel János mind végig aktív katonatiszt is volt, elmondhatjuk hogy szolgálat közben érte a halálos támadás.

Kedves János, szomorú szívvel búcsúzom tőled, mint volt csoport társamtól, mint barátomtól, mint kedves kollégámtól. Kedves Pölös!  Nyugodjál békében!

                                                                  

       Dr. Gera István 
  FOK 1972 J/3 csoport 
 

 

magyar